Leo: Tedd ki a melled!

Vágólapra másolva!
A Villa ma délután átalakult egy bulvárújság szerkesztőségévé. A holnapi számot kell megszerkeszteni. Címlapon a párbaj. 
Vágólapra másolva!

Legalább hat vezércikket kell írni a Villa életéről, természetesen fotóillusztrációval. Van néhány rovat, amelynek mindenképpen szerepelnie kell az újságban. Ilyen a Hírek, Pletykarovat, Szerelem, Erotika, Humor, Sport.

Forrás: RTLKLUB

Friss képek

Összesen három órájuk van lapzártáig, a főszerkesztő pedig Szilvi. Miután a levelet Frenki felolvasta, igen nehezen mozdultak meg a lakók.

Volt olyan is, aki egyszerűen csak a másik oldalára fordult. Szilvi komótosan ebédelt Pandorával, és két falat között utasítgatta a többieket. "Először a képeket, utána a cikkeket. Leo legyen a fotós".

A közgazdász nagyon örült a megbízásnak, de megjegyezte, hogy igen nagy bátorságnak tartja egy ilyen gépet beadni egy ilyen társaságnak. A főnökasszony lassan befejezte az ebédet, és közölte: "Viszont felöltözöm valami komolyabb ruhába, mert a főszerkesztők nem melegítőben járnak."

Segal felélénkült, ugyanis az ő párbaja lesz a címlapon. Már ontotta is az ötleteket. Ő meg a Katka legyenek félmeztelenül, álljanak mérlegre, - jelezve ezzel a megmérettetést -, aztán legyen olyan is, amikor egymással szemben boxolnak.

A sportrovat főszereplője ki más lehetett volna, mint Tommyboy, aki éppen Anettel a derekán húzódzkodik.

Forrás: RTLKLUB

A szerelem címmel ellátott rovat Frenkiről és Szilviről, valamint Ágicáról és Leóról szól. Az erotika fogalma Anett képeit takarja, akit Leo arra buzdít, hogy ha lehet, tegye már ki a melleit is, de a főszerkesztő lehurrogja a kezdeményező fotóst.

Azután a kezdeti, riasztó érdektelenség tovább fokozódik. Mindenki kitalálja, hogy éhes, szomjas, tehát Milo hiába próbálja meg felhívni a figyelmet arra, hogy összesen 2 órájuk maradt mindennel elkészülni. Folyt.köv...!


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!