Hibák, amit a cukorbetegek elkövethetnek a lábaik ellen

Vágólapra másolva!
A cukorbetegeknek nagy figyelmet kell fordítaniuk a lábaik megfelelő ápolására mert egy kis sérülésből is komoly problémák származhatnak könnyen fekély alakulhat ki. Sajnos vannak, akik nem tartják be a javaslatokat, és úgy élik a mindennapjaikat, mintha nem állna fenn diabetes. Hogy mik azok a hibák, amiket a leggyakrabban elkövetnek a lábaik ellen a betegek, azt dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa osztotta meg.
Vágólapra másolva!

Hibák, melyeket a cukorbetegek elkövethetnek a lábaik ellen

A cukorbetegeknek nagy figyelmet kell fordítaniuk a lábaik megfelelő ápolására mert egy kis sérülésből is komoly problémák származhatnak könnyen fekély alakulhat ki. Sajnos vannak, akik nem tartják be a javaslatokat, és úgy élik a mindennapjaikat, mintha nem állna fenn diabetes.

A diabétesz sokakt érintő betegség Forrás: https://www.cukorbetegkozpont.hu/covid

Hogy mik azok a hibák, amiket a leggyakrabban elkövetnek a lábaik ellen a betegek, azt dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa osztotta meg.

Mezítláb járnak

Nyáron sokan dobják le magukról a papucsokat, és mezítláb járnak a lakásban, kertben, vízparton. Ez valóban kényelmes, de azok, akik cukorbetegséggel küzdenek, ez igen veszélyes, hiszen így könnyen felsérthetik a talpukat.

A cukorbetegeknek nem ajánlott a mezítlábas séta ( a kép illusztráció) Forrás: Jan Peters/Barfußpark Lüneburger Heide

A neuropathia okozta idegi károsodás miatt csökken a fájdalomérzet,

ezért lehet, hogy nem veszik észre, és így elmarad a szükséges fertőtlenítés. Ugyanez igaz a nyílt szandálokra is, hiszen azokba is könnyen bemehet apró, hegyes kavics.

Nem jól szellőző lábbelit választanak

A jó minőségű, jól szellőző lábbelik sokat segítenek a lábak izzadása tekintetében. Ez azért fontos, mert ha túlságosan beleizzad a cipőbe a láb, akkor az a környezet kedvez a gombás fertőzések kialakulásának (a különböző fertőzésekre a cukorbetegek hajlamosabbak).

A cukorbetegek számára nem ajánlottk a nehezen szellőző, műanyag alapanyagú cipők Forrás: Shutterstock

Ne viseljen ezért műanyagból vagy más, nem lélegző anyagból készült cipőt, válasszon bőrt, vásznat vagy velúrt helyette!

Nem megfelelő körömápolás

A cukorbetegeknek nagy figyelmet kell fordítaniuk a megfelelő körömápolásra a lábaikon is, hiszen a rosszul levágott köröm könnyen sérülést okozhat. Sokan esnek abba a hibába, hogy túl hosszúra hagyják a körmeiket,

de az is problémát okozhat, ha túl rövidre vágja,

hiszen úgy nem nyújt semmi megfelelő védelmet a körömágynak. Figyelni kell arra is, hogy a köröm széle ne legyen hegyes! Mivel igen könnyű hegyes ollóval megsérteni azt a részt, inkább körömreszelővel kerekítse le!

Nem nézi át naponta a lábait

Mint már említettük, a cukorbetegeknél nem ritka a neuropátia, melynek során a fájdalomérzet jelentősen csökkenhet, így a beteg nem feltétlen veszi észre, ha megsérült a lába. Éppen ezért szükséges naponta átvizsgálnia, hiszen, ha bármilyen seb van rajta, akkor azt mielőbb fertőtleníteni szükséges, és pár napig nyomon követni, hogy jól gyógyul-e- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Nem mennek orvoshoz, amikor kéne

Sajnos sok olyan beteg van, aki nem veszi komolyan a láb problémáikat, mert úgy gondolják, idővel jobb lesz. Ennek nagy veszélye, hogy a panaszok könnyen fekéllyé alakulhatnak, ami a lábamputációk nagy részét teszik ki. Mindig van olyan állapot, illetve mindig van az a pont, amikor már nem szabad otthoni módszerekkel kísérletezgetni, hanem szakemberhez kell fordulni!

A diabétesz megelőzősében (vagy ha már kialakult, karbantartásában) kiemelten fontos a mozgás, nem csak a szövődmények elkerülésére, de a vércukorszint normalizálásának érdekében is Forrás: https://www.cukorbetegkozpont.hu/hireink/inzulinrezisztencia-igy-kuzdhetunk-meg-vele

A konzultáció során az orvos szemügyre veszi az adott lábat, megnézi a sebet, teszteket végez neuropátia irányába, valamint ellenőrzi a vércukor értékeket.

A sebgyógyuláshoz nagyon fontos a vércukorszint normalizálása.

Amennyiben a szakember úgy ítéli meg, akkor különböző kezelésekkel (pl. intelligens kötszerekkel) a sebgyógyulás gyorsítható, és elkerülhető a nagyobb probléma kialakulása.

(Forrás: Cukorbetegközpont
www.cukorbetegkozpont.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!