Harry herceg visszautasította III. Károly király ajánlatát

Harry,herceg,Károly,brit,uralkodó
Harry herceg
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Harry herceg kapcsolata igencsak feszült a királyi családdal, családjával nagyon kevés időt töltenek az Egyesült Királyságban. III. Károly király szeretné, ha kapcsolatuk rendeződne, ezért is könyörgött fiának.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról már korábban beszámolt az Origo, III. Károly nem találkozott Harry herceggel, amíg ő az Egyesült Királyságban tartózkodott. Az uralkodónak a kötelezettségei miatt nem volt ideje kisebbik fiát fogadni, aki az Invictus Games jubileumi eseményein vett részt.

Harry idén már másodszor járt Nagy-Britanniában, miután februárban meglátogatta az apját, egy nappal azután, hogy bejelentették, hogy Károly rákos. Akkor csupán csak pár óráig volt Angliában, azonban ez már nagy előrelépés volt a kapcsolatukban, ugyanis köztudottan haragos a viszony közöttük. Tavaly június óta Harry herceg már nem térhetett vissza a korábbi királyi rezidenciájára, a Frogmore Cottage-ba, így egy hotelben szállt meg. Azonban a királyi család közeli ismerősei elárulták, hogy III. Károly király felajánlotta fiának, hogy a család egyik birtokán szálljon meg londoni látogatása során, azonban ezt Sussex hercege elutasította. Ez pedig nem csak a békülésre, de a közös találkozóra is kitűnő lehetőség lett volna - írja a Mirror. 

III. Károly király és Harry herceg
Fotó: Instagram.com/enews/

Diana hercegné testvérei találkoztak Harry herceggel

Diana hercegné testvérei ott voltak Harry herceg sportversenyének, az Invictus Gamesnek a jubileumi rendezvényén szerdán a Szent Pál-székesegyházban. A herceg autóbalesetben meghalt édesanyjának bátyja, Earl Spencer és nővére, Jane Fellowes tárt karokkal fogadták unokaöccsüket a templomban.

Harry herceg 2014-ben alapította a sportversenyt, amelyen a résztvevők sérült katonák és veteránok. Különösen jól eshetett a hercegnek édesanyja testvéreinek jelenléte, különösen azok után, hogy az édesapja, III. Károly nem találkozik vele angliai tartózkodása során. 

Katalin hercegné és Vilmos herceg még nem bocsátott meg

A sorozatos tragédia nagyon megviseli a királyt, a betegség miatt a királyi család élete jelentős változásokon ment keresztül, sokak szerint csak tartalékon működnek jelenleg, hiszen mindenki a betegek mielőbbi felépülésére összpontosít.

"Lehet, hogy Harry vissza akar lépni a királyi szerepbe, de ami a bátyját illeti, Vilmos semmi esélyt nem lát rá, hogy Harryt visszaengedjék a királyi család belső körébe. 

Vilmos és Katalin úgy érezik, Harry herceg teljesen elárulta őket a memoárjával.

Nem beszélnek Harryvel és Meghannel, és biztosan nem akkor fogják ezt elkezdeni, amikor Katalin a legsebezhetőbb" - mesélte a pár egy közeli ismerőse.

Hozzátette: Vilmosnak van elég dolga, és nincs szüksége még több stresszre. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!