Emma Stone teljesen kiborul, ha a nevén szólítják

Emma Stone, EmmaStone, amerikai színésznő
Emma Stone
Fotó: AFP/Valerie Macon
Vágólapra másolva!
Fiatalon még örült annak, ha Emmának hívják, de nemrég ez megváltozott.
Vágólapra másolva!

A kétszeres Oscar-díjas színésznő a The Hollywood Reporter című lapnak elárulta, hogy amikor csak lehet, a keresztnevét, az Emilyt használja. Amikor az újságíró megkérdezte tőle, hogy kijavítana-e egy rajongót, aki az igazi nevén szólítja őt Emma helyett, a 35 éves színésznő így válaszolt: "Nem. Az nagyon szép lenne. Szeretnék Emily lenni".

Emma Stone, EmmaStone, amerikai színésznő
Emma Stone 
Fotó: NurPhoto via AFP/Xavier Collin

Stone azt mondta, hogy az emberek, akikkel együtt dolgozik, Emily-nek hívják. Hozzátette, hogy azért vette fel az Emma Stone művésznevet, mert az Emily Stone-t egy másik színésznő már használta, aki előtte volt tagja a SAG-AFTRA-nak, amely az amerikai színészek szakszervezete.

Mint mondta, pár évvel ezelőtt kiborult, idegesítette, ha Emmának hívták, így szólt a környezetében, hogy hívják Emilynek. „Nathan Fielder Emnek hív, ami egyszerűbb" – mesélte.

Egy darabig nem zavarta a név

Még 2018 novemberében Stone azt mondta, hogy fiatalabb korában valóban Emma akart lenni. A Spice Girlsből ismert Baby Spice, azaz Emma Bunton miatt akarta, hogy Emmának hívják.

Emma Stone, EmmaStone, amerikai színésznő
Emma Stone 
Fotó: AFP/Frederic J. Brown

"Szőke voltam, és az igazi nevem Emily volt ugyan, de Baby Spice miatt akartam, hogy Emmának hívjanak… és mi történt? Most már az vagyok" - mondta a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon című műsorban való szereplése során.

Emlékezetes Oscar-jelenet

Emma, azaz Emily Stone idén márciusban élete második Oscar-szobrát kapta a legjobb színésznő kategóriájában a Szegény párák című filmen nyújtott alakításáért. A ruhája azonban túl szűk lehetett, mert hátul kiszakadt - így kellett felmennie a színpadra. Képeken a jelenet. 

A színésznő játszott a Kaliforniai álom című filmben is, alakításáért Oscar, Golden Globe, SAG és BAFTA-díjat kapott. 

Eleinte különböző tévésorozatokban tűnt fel, majd 2008-ban szerepet kapott A házinyuszi című vígjátékban, mely meghozta számára a sikert. Férje Dave McCary, a Saturday Night Live rendezője, 2021 márciusában született meg első gyermekük Louise Jean McCary. Ismertebb filmjei az Excsajok szelleme, a Csodálatos pókember filmek, a Kaliforniai álom és a Szörnyella. Legújabb filmje pedig a Szegény párák.