Veszélybe került az Ázsia Expressz sztárjának élete

BaloghSzimóna
Vágólapra másolva!
Rémisztő élményéről mesélt az Ázsia Expressz harmadik évadának sztárja, Balogh Szimóna, akinek tragédiával is végződhetett volna a története. Szerencsére higgadtan tudta kezelni a helyzetet, így megúszta a nagyobb bajt.
Vágólapra másolva!

Balogh Szimónát az Ázsia Expressz harmadik évadából ismerhették meg jobban a tévénézők, aki Gelencsér Tímea párjaként vett részt a játékban, de elég hamar távoznia kellett. A fiatal lány most egy igazán veszélyes helyzetről mesélt, amikor hosszú útra indult az autójával, ami az autópályán defektet kapott. Bár még nem történt vele hasonló eset, mégis úgy gondolja, hogy rutinja segítette át a nehézségen.

 

Romániából tartottunk haza a barátommal, amikor a tízórás út végén, épp Budapest határa előtt szöget kaptam. Nem veszítettem el az irányítást a kocsi felett, de éreztem, hogy nagyon oldalra húz a kormány.

Minden benzinkútnál meg kellett állnom, már csak 1.4 bar nyomás volt a kerékben. Kicentiztem a hazaérést... Több szerelőt is hívtam, a legtöbb nem volt túl kedves, míg végül találtam egy mobil gumiszervízt, ahol nagyon készségesek voltak, elmagyarázták, hogy mi történt, és helyre hozták a hibát. Jó érzés volt, hogy fiatal nő létemre meg tudtam oldani egy ilyen szituációt” - mesélte a rémisztő történetet Balogh Szimóna, aki elárulta, már tíz éve vezet, így valószínűleg rutinja is átsegítette a helyzeten. Majd azt is hozzátette, hogy nem az a típus, aki mindenhová autóval jár, sokat tömegközlekedik, az Ázsia Expressz óta pedig egyre gyakrabban választa a gyaloglást.

Alapvetően kocsi nélkül is boldogulok, de most gyors megoldás kellett, mert másnap utaztam vidékre egy gyerekotthonba önkénteskedni.

De egyébként a barátnőimmel sokszor villamosozunk, nyáron pedig gyakran használom a 3-as metrót, mert könnyen elérem vele a Deák Ferenc teret, általában annak a környékén szoktunk szórakozni a barátaimmal. De az Ázsia Expressz óta sokszor sétálok is, 20-30 perces távokat simán bevállalok” - mesélte a Ripostnak Balogh Szimóna.

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!