Vágólapra másolva!
Gyakran úgy érezzük, hogy ha magányosak vagyunk vagy meglevő párkapcsolatunk nem megfelelő, annak csakis mi és a párunk lehetünk az okai. Ez igen gyakran így is van, de gondoltál már arra, hogy a hiba esetleg az otthonodban is keresendő? Lehetséges, hogy olyan lakásban élsz, ahová "nem tudsz beengedni" egy másik személyt?
Vágólapra másolva!

Ahogyan a Feng Shui egyik törekvése a női és férfi (jin és jang) energiák egyensúlyban tartása, ugyanúgy a vaszati is igen fontosnak tartja, hogy életterünkben a férfi és a női energiák is jelen legyenek és egy egészséges egyensúly legyen közöttük.

Forrás: Lakatos Edit

Nagyon szerencsés, ha az otthonunk északkeleti, keleti része ilyen szép nyitott.



Egy korábbi cikkemben írtam a geofizikai energiaáramlás törvényéről, ami azt mondja ki, hogy otthonunkba északról és keletről érkeznek az életenergiák. Nos, az északról érkező energiák nőneműek, míg a keletről érkezők hímneműek. A védikus kultúrában a férfi és a női energiákat Siva és Sakti, Visnu és Laksmi-devi, illetve Krisna és Radharani képviseli. Az északról érkező női és a keletről érkező férfi energiák északkeleten egyesülnek, így megint csak azt állapíthatjuk meg, hogy e három égtájnak (észak, északkelet, kelet) a párkapcsolatunk alakulásában is igen jelentős szerepe van.

Találkoztam már néhány magányos fiatalemberrel, akiknek a lakása teljesen zárt volt észak felől, ráadásul az északi falon volt egy hatalmas szekrény is, ami azt eredményezte, hogy kirekesztette az otthonából és az életéből a női energiákat. Jártam már olyan társasházban, ahol az épület teljes keleti oldala zárt volt, és egy családtól eltekintve, minden lakásban csak hölgyek laktak: özvegyek, elváltak. Láthatjuk, hogy a keleti blokk a férfi energiákra van kedvezőtlen hatással.

Nem elég azonban a keleti és északi oldal megnyitásával biztosítani mindkét nem jelenlétét! Az északkelet minősége - ami az egyesülésük égtája - határozza meg a férfi és a nő egymással való kapcsolatát. Amennyiben magányos vagy, vagy bármilyen párkapcsolati gondod van, érdemes megvizsgálni ezeket az égtájakat, és minél szabadabb utat engedni a beérkező életenergiáknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!