Tovább javult Robert Fico állapota

Robert Fico, robertfico
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Vágólapra másolva!
Stabilizálódott Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen a múlt héten merényletet kíséreltek meg - közölte hétfőn a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.
Vágólapra másolva!

A mai konzultációk szerint a beteg állapota stabilizálódott 

- áll a közleményben, amely szerint Robert Fico kommunikál, és gyulladásai lassan enyhülnek. Hozzátették:

 A kormányfő egyelőre a kórházban marad.

A kórház előző nap azt közölte, hogy a miniszterelnök már nincs életveszélyben.
Az 59 éves kormányfőre szerdán Nyitrabányán egy férfi nyitott tüzet, sebesülései nagyon súlyosak voltak. A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le a miniszterelnökre, és négyszer eltalálta. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át Besztercebánya kórházában. A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű különleges bíróság elé állították, amely előre megfontolt emberölési kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. A kormány azt közölte róla, hogy politikai indokból követte el a tettét. Robert Fico 2023. október 25. óta tölti be ismét a kormányfői tisztséget, miután Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!