Mindenkit megdöbbentett Oroszország fontos szövetségese, mi történhetett?

Lavinaomlás Kirgizisztánban, lavinomláskirgizisztán
Fotó: Max Fleischmann
Vágólapra másolva!
Kirgizisztánban a külügyminisztérium csütörtökön azt javasolta az ország állampolgárainak, hogy átmenetileg mellőzzék az utazásokat Oroszországba, miután a múlt héten Tádzsikisztán hasonló tanácsot adott saját állampolgárainak.
Vágólapra másolva!

Oroszországban tucatnyi embert, köztük tádzsik és kirgiz állampolgárokat vettek vizsgálati őrizetbe a moszkvai Crocus City Hall kulturális központban március 22-én elkövetett terrorcselekménnyel összefüggésben, amelynek elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet közép-ázsiai ága jelentkezett.

Dusanbéban hétfőn be is kérették az orosz nagykövetet a tádzsik állampolgárokat Oroszországban érő hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva. A tádzsik külügyi tárca egyebek között azt kifogásolta, hogy oroszországi beutazásra váró csaknem ezer tádzsik állampolgár rekedt a moszkvai vnukovói repülőtéren április 27. óta "megfelelő közegészségügyi körülmények biztosítása nélkül".

A kirgiz külügyminisztérium csütörtöki állásfoglalásában azt írta, nem kaptak olyan információt, hogy "tömegesen megtagadnák kirgiz állampolgároktól" a beutazást Oroszországba, de figyelemmel követik a helyzetet és annak következményeit a kirgiz állampolgárok jogi státuszára.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakharova.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova.
Fotó: X

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn közölte, hogy Oroszország terrorelhárítási célokból ideiglenesen megszigorította a határellenőrzéseket, de egyúttal intézkedéseket hozott a hosszas fennakadások elkerülésére határain.

A két közép-ázsiai ország gazdasága nagyban függ Oroszországban vendégmunkásként dolgozó állampolgáraik átutalásaitól.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!