Gázmérgezés végzett öt munkással Olaszországban

Vágólapra másolva!
Öt munkás meghalt egy szennyvíztisztító telepen történt balesetben a dél-olaszországi Palermo város közelében. Egy másik munkást eszméletlenül találtak, és kórházba szállítottak.
Vágólapra másolva!

A férfiak egy 5 négyzetméteres földalatti tartályban dolgoztak, amelyhez az utcaszinten lévő lejárón keresztül lehetett hozzáférni.

A baleset idején a mérgező gáz koncentrációja tízszerese volt a veszélyes határértéknek.

Amikor a tűzoltók kiérkeztek a Palermótól délkeletre fekvő Casteldaccia üzeméhez, hét munkás volt a létesítményben. A munkásokat maszk nélkül eszméletlenül találták meg. A Reuters szerint kiemelték az öt halott munkás holttestét, egy másik súlyos állapotban lévő munkást pedig kórházba szállítottak. Egy hetedik férfira sértetlen állapotban találtak.

 A jelentések szerint az öt férfi halálát gázmérgezés okozta

- írja a BBC.

"Hallottam, ahogy sikoltoznak, de nem tudtam semmit sem tenni, hogy megmentsem őket. Valami csoda folytán életben maradtam" - mondta el a munkás, akinek sikerült megmenekülnie.

A baleset alig néhány héttel azután történt, hogy az észak-olaszországi Bologna város közelében egy vízerőműben karbantartási munkálatok közben robbanás történt, amely hét munkás halálát okozta.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!