Ezek a valaha történt leghátborzongatóbb cirkuszi balesetek

haj, lebegés, hajnál fogva felkötve, felkötés, hajnfelkötés, cirkusz, mutatvány, performansz, illusztráció
A cirkuszt széles körben veszélyes világként tartják számon. De valójában ez az izgalom a műsor része, nem?
Fotó: Photo by Niall Carson/PA Images via Getty Images
Vágólapra másolva!
Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos tragédia rázta a közelmúltban meg a cirkusz világát, a Richter cirkusz soproni előadásán ugyanis múlt hét szombaton a lengőtrapéz produkció közben súlyosan megsérült egy néző egy baleset következtében, miután egy 2,5 méteres fém tartóoszlop csapódott a közönség soraiba. A legfrissebb információk szerint a súlyos fejsérülést szenvedő nézőt mentőhelikopterrel szállították kórházba, állapota azóta kielégítő. A cirkuszi balesetek kapcsán számba vettük minden idők legborzasztóbb anekdotáit. Felkavaró részletek következnek, cikkünket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
Vágólapra másolva!

Melyek voltak a történelem legtragikusabb cirkuszi balesetei

10. A Providence-i hajon lógó légtornász esete
2014 májusában nyolc akrobata szó szerint hajmeresztő mutatványt mutatott a Rhode Island állambeli Providence-ben a Ringling Bros. és a Barnum & Bailey Circus fellépésének részeként, melynek során mintegy 4000 ember nézte végig, ahogy az akrobaták egy ún. emberi csillárt formáltak a levegőben, miközben a hajuknál fogva lógtak egy kerek gyűrűn.

 A balesetet az okozta, hogy ennek egyik acélrögzítője elpattant, melynek következtében mindannyian 4-6 métert zuhantak. 

Az akrobaták közül a szerencsének köszönhetően senki nem halt meg, de ketten súlyos gerincsérülést szenvedtek, ötüknél pedig egyéb belső sérüléseket állapítottak meg az orvosok. A cirkuszi sérülés folyományaként az Egyesült Államok Munkahelyi Biztonsági és Egészségügyi Hivatala 7000 dolláros bírságot szabott ki a cirkuszra, mert nem szerelték fel megfelelően az előadás során használt kötélzetet.
9. A repülő Wallendák
A világhírű Wallenda-család – akiket a 18. század óta a cirkusz megkerülhetetlen művészeiként tartanak számon – nem csak a jól sikerült mutatványairól volt híres, hanem sajnos néhány súlyos balesetükről is. Az 1930-as években Willie Wallenda például egy halálos kimenetelű kerékpáros mutatványt mutatott be egy magas drótvezetéken, majd alig 10 évvel később sógornője is életét vesztette egy 15 méteres zuhanás következtében, miközben fejen állt egy oszlopon. 1972-ben egy fiatal Wallendát egy feszültség alatt álló vezeték sokkolta mutatvány közben, és a későbbi esés következtében meghalt, de a család legszörnyűbb balesete 1962-ben történt, amikor egy hétszemélyes emberi piramis 10 méteres magasságban összeomlott. Ketten a helyszínen életüket vesztették, egyikük pedig egy életre lebénult. Wallendáék azonban komolyan vették a családi bizniszt, és az épségben maradt tagok már másnap a porondon álltak.

haj, lebegés, hajnál fogva felkötve, felkötés, hajnfelkötés, cirkusz, mutatvány, performansz, illusztráció
A cirkuszok világát épp a veszély látszata teszi izgalmassá.
Fotó: China Photos / Getty Images/8th China Wuhan International Acrobatics Art Festival

8. Dessi Espana esete

2004-ben brutális baleset követelte a 32 éves Dessi Espana, cirkuszi előadó életét, aki akkoriban a Ringling Bros.-szal és a Barnum & Bailey Circus-szal dolgozott levegőakrobataként. A társulat aznap St. Paul-ban lépett fel, amikor az egyik lepedő elszakadt, és 9,1 méter zuhanás után a betonporondon landolt. 

A drámai esetet abszurd események követték, hiszen míg ő a nyílt színen éppen orvosi ellátásban részesült, a bohócok próbálták elterelni a közönség figyelmét a vészhelyzetről. 

A műsor a tragikus balesetek ellenére is folytatódott, de miután Espanát kórházba szállították, ő még aznap este belehalt sérüléseibe. Bármennyire is furcsának tűnhet, az Espana-család továbbra is aktív a cirkuszi életben, soraikban Espana lányával, Zore-val is, aki mindössze 7 éves volt édesanyja halálakor.
7. Az 1918-as vonatbaleset
A cirkusztörténelem egyik legmegdöbbentőbb katasztrófája 1918-ban történt, amikor egy katonai szállítóvonat iszonyatos sebességgel összeütközött a Hagenbeck-Wallace Cirkusz hosszú vonatszerelvényével. A tragédia előzménye volt, hogy a cirkuszi karaván éppen az indianai Gary és Hammond közötti síneken vesztegelt, hogy lehűtse a túlmelegedett tengelyt, mikor a katonai vonatot vezető mérnök elaludt, és a számos figyelmeztetés ellenére a vonat mintegy 56 km/h sebességgel belecsapódott a másik járműbe, 187 ember komoly sérülését és 86 halálát okozva ezzel. A tragédiát tetézte, hogy a cirkuszi kocsik fából készültek, így azontúl hogy pozdorjává törtek, az őket megvilágító petróleumlámpák is lángra lobbantak melynek következtében több tucat ember kínhalált halt a helyszínen. 

A tűz olyannyira pusztítónak bizonyult, hogy később lehetetlen volt azonosítani a cirkuszi művészek maradványait, így 53-61 felismerhetetlen holttestet kénytelenek voltak a hatóságok tömegsírba helyezni Chicago közelében.

 A mai napig nagy elefántszobrok és egyéb emlékművel jelölik a tragédia helyszínét (Showmen's Rest).
6. A cleveland-i tűzeset
1942-ben a Ringling Bros cirkusza éppen a clevelandi tóparton állt, amikor tűz ütött ki az egyik fából készült állatketrecének tetején, melynek következtében nézők százainak kellett végignéznie, ahogy több mint 50 állat élve elég, csupán néhány zsiráf és egy elefánt tudott elmenekülni, akiket végül a helyi hatóságoknak ki kellett lőnie, hiszen a riadt állatok kezelhetetlenek voltak. Ahogy a tűz terjedt, egyre többen lettek kíváncsiak a környékbeliek, így végül már mintegy 5000 ember volt szem-és fültanúja az állatok borzalmas haláltusájának.
 

haj, lebegés, hajnál fogva felkötve, felkötés, hajnfelkötés, cirkusz, mutatvány, performansz, illusztráció
A hajon lógás az egyik legveszélyesebb és legfájdalmasabb mutatvány világszerte.
Fotó: Photo by Foc Kan/WireImage / Photo by Foc Kan/WireImage

5. Otto Kline halála
Otto Kline, a Barnum & Bailey's Circus 28 éves trükklovasa 1915-ben halt meg a New York-i Madison Square Gardenben tartott teltházas előadás során, a műsorszáma része volt ugyanis egy olyan mutatvány, mely során megmarkolta a markolatot, és oldalról-oldalra átugrott egy vágtató ló fölött, mindezt anélkül, hogy hozzáérne a nyereghez. Sajnos úgy tűnt, Kline valamilyen okból egy ponton elengedte a kapaszkodót, és fejjel előre berepült a ringben található súlyos dobozokba és a helyszínen életét vesztette.
4. A Cirque du Soleil első tragédiája
A Cirque du Soleil mindig is rendkívül magas művészi színvonaláról és biztonságáról volt híres, ám 2013-ben, Las Vegasban sajnos megszakadt a szerencsés éra, amely a cirkusz 29 éves története során nem vezetett soha végzetes színpadi balesethez. Sarah Guyard-Guillot a show utolsó csatajelenetében lépett fel. Habár becsatolt biztonsági övet viselt, egy ponton túl gyorsan emelkedett, és a színpadnak ütközött, melynek következtében a kábel leugrott tárcsájáról és az éles perem át is vágta. 

A szerencsétlen baleset következtében az artista több mint 27 métert zuhant egy nyílt gödörbe a színpad alatt, miközben a nézők megdöbbenve figyelték. 

A nő a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Az eset után a cirkusz biztonsági intézkedések elemzése után új biztonsági rendszert telepítettek az előadók fokozatos, lassú emelésére, és végül 18 hónapos szünet után a magas kockázatú mutatványok tárházát felvonultató előadás visszatért a színpadra, amelyet azóta is hetente ötször is műsorra tűznek a Las Vegas-i MGM Grandban.
3. Massarti, az oroszlánszelídítő
Nem mindennapi az az ember, aki – ha elveszti is egyik végtagját egy vadállattámadás közben – visszamászik a ringbe, és ismét megkísérti a sorsát. Nos, Thomas MacCarte bizony ilyen ember volt, aki a halálának estéjén éppen angliai Boltonban lépett fel a Manders' Menagerie-ben 1872-ben. Annak ellenére, hogy korábban elvesztette a karját egy nagymacskának „hála”, azóta is töretlenül minden előadásra kifestette magát, és az oroszlánok közé merészkedett. 

A korabeli beszámolók szerint aznap elég meggondolatlanul viselkedett, ugyanis MacCarte számára az okozta a véget, hogy – a cirkusz tulajdonosa szerint állatidomár  – jóval közelebb ment a vele szemben álló öt oroszlánhoz, mint azt kiképzőik általában tennék. 

A nagymacskák egyike ekkor hirtelen támadásba lendült, a többiek pedig követték a példáját, és mintegy 500 ember volt szemtanúja, ahogy az állatok a színpadon széttépik őt.
 

haj, lebegés, hajnál fogva felkötve, felkötés, hajnfelkötés, cirkusz, mutatvány, performansz, illusztráció
A cirkuszt széles körben veszélyes világként tartják számon. De valójában ez az izgalom a műsor része, nem? 
Fotó: Photo by Niall Carson/PA Images via Getty Images / Photo by Niall Carson/PA Images via Getty Images

2. Tyke története 
Történetünk főszereplője Tyke, egy 20 éves nőstény afrikai elefánt volt, aki a Circus Internationala társulatának oszlopos tagja volt. A cirkusz az eset idején, 1994-ben éppen Honoluluban volt, amikor a nézők meglepődve konstatálták, hogy az elefánt belépett a ringbe, és egy próbababa körül toporgott. Látszólag, hiszen a „baba” valójában az idomárja volt, aki a helyszínen meg is halt. Ezután a közönség pánikba esett, az elefánt pedig kiszökött a cirkuszból, és csaknem fél órán keresztül randalírozott Honolulu utcáin, ráadásul a helyi médiának hála a televíziók nézői élőben követhették végig a tragédiát. 

A tomboló elefántot 87 alkalommal lőtték meg a rendőrök, aki végül agyvérzés és idegkárosodás következtében halt meg. 

Az esetet követően soha többé nem jelentek meg egzotikus állatok egy honolului cirkuszi előadáson sem, bár ezt hivatalosan sem az állam, sem a város törvényei nem tiltják.
1. A hartford circus-i tűz
Nehéz rangsorolni a tragédiákat, és semmiképpen sem lehet egyik katasztrófát rosszabbnak nevezni a másiknál, ám a hartford circusbeli tűz annyira pusztító volt, és annyi kisgyermek halálát és sérülését okozta, hogy nehéz nem a cirkuszi katasztrófák legsúlyosabbikaként megemlékeznünk róla.

1944-ben történt, hogy a Ringling Bros. és a Barnum & Bailey Circus a Connecticut állambeli Hartfordban mutatta be éppen délutáni előadását a több ezer fős közönség előtt, amikor a tető lángra kapott, ráadásul a tűz, amely a vízssigetelőnek szánt paraffin és benzin keverékével borított sátorban sajnos nagyon gyorsan terjedt. 

A közvetlen életveszély brutális káoszt eredményezett, amelynek következtében eltömődtek a kijáratok. A mai napig sokkoló tűzesetben 170-en (közülük 68-an 15 évesen, vagy fiatalabb korukban) vesztették életüket és 487-en szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. A hatóságok azóta sem találták meg a tűz felelősét, bár néhány cirkuszi tisztviselőt gondatlanság miatt börtönre ítéltek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!