Brutálisan megtámadta egy családanya a bírót a tárgyalásán

Vágólapra másolva!
Egy nőt a férje jelentette fel a rendőrségen, majd az ügy hamar bíróság elé került, azonban ott a nő őrjöngeni kezdett, ugyanis nem tudta feldolgozni az ítéletet, ami csak néhány napos elzárást jelentett. Pedig jobban tette volna, ha nem balhézik, mert így a büntetése több mint tízszeresét szabta ki rá a bírónő, akinek megpróbálta összekarmolni az arcát. Azonban nem ez volt az első eset, mikor elszabadultak az indulatok egy bírósági tárgyaláson. Mutatunk néhány esetet, amikor a bírók sem hittek a szemüknek, úgy őrjöngtek a vádlottak!
Vágólapra másolva!

Kávéval öntötte nyakon a bírót

Január végén, amikor az 1998-as Fenyő-gyilkosság ügyében készültek újabb bírósági tárgyalásokat folytatni, nem mindennapi jelent játszódott le a tárgyaló terem előtti folyosón. Ugyanis a tárgyalás előtt a felbujtással vádolt Portik Tamás fia, aki számonkérően megállította a terembe igyekvő Póta Péter bírót, azzal indokkal, hogy beszélni akar vele. 

Portik fia kávéval öntötte le a bírót
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Póta Péter ugyan közölte Portik fiával, hogy nem hajlandó beszélgetni vele, de a férfi ennek ellenére nem hagyta békén a bírót, aki közölte vele, hívja a biztonságiakat. 

Portik fia ezután annyira dühös lett, hogy a kezében lévő kávéval arcon öntötte a bírót.

A férfit végül egy újságíró fogta le. 

Az eset után megérkeztek a biztonsági őrök, majd a rendőrök is, akik kivezették a folyosóról az ifjabb Portikot.

Nem sokkal később Gyárfás Tamás baloldali médiavállalkozót 7 év fegyházra ítéltek, míg Portik Tamást életfogytiglanra, azzal, hogy legkorábban 20 év után szabadulhat, feltételesen. A vád szerint előbbi fizetett az ismert maffiavezérnek, Portik Tamásnak azért, hogy az megölesse riválisát Fenyő Jánost.

 

Hangos pornó szólalt meg

Sheffildben váratlan hangra lettek figyelmesek, azok akik részt vettek egy részben online tartott tárgyaláson, ahol tizenhárom embert hallgattak volna meg drogok és mobiltelefonok börtönbe való csempészésének ügyében. 

A bíróságon egy pornófilm hangjai szólaltak meg, ekkor Jeremy Richardson bíró többször kérte a pornográf hangok kikapcsolását, azonban nem járt sikerrel. 

Végül a bíró elnémíttatta a börtönből bekapcsolt résztvevők mikrofonjait, így a lehetséges elkövetők köre leszűkült az online résztvevő ügyvédekre. 

Az ügyvéd, akiktől a hangok érkeztek, a botrányos esetet azzal magyarázta, hogy hackerek áldozata lett. 

Cikkünk  a következő oldalon folytatódik!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!