Újabb bombafenyegetés Pozsonyban, kiürítették a műszaki egyetem épületét

bomba,fenyegetés,egyetem,Pozsony,rendőrség
Fotó: Facebook
Vágólapra másolva!
Azok után, hogy az elmúlt hetekben több szlovákiai településen kellett kiüríteni iskolát fenyegetés miatt, hétfőn délelőtt ismét bombafenyegetésről kapott bejelentést a pozsonyi rendőrség. A hírek szerint egy ismeretlen személy e-mailben közölte, hogy bomba van a Pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Vazovová utcában lévő épületében.
Vágólapra másolva!

A TV Noviny információi szerint hétfőn délelőtt egy ismeretlen személy e-mailben közölte, hogy 

bomba van a Pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Vazovová utcában lévő épületében

 - írta a Paraméter.

bomba,fenyegetés,egyetem,Pozsony,rendőrség
Fotó: Facebook

A kiérkező rendőrök átkutatják az épületet, lezárták az utcát. A hatóság arra kéri az embereket, hogy kerüljék el a környéket.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, május 3-án néhány pozsonyi iskolát ért bombafenyegetés. Május 7-én kedden reggel már több szlovákiai településen is ki kellett üríteni iskolákat. Iszlamisták halálos fenyegetéssel üzentek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!