Elsütött egy fegyvert egy finn parlamenti képviselő

Vágólapra másolva!
Elsütött egy lőfegyvert egy éjszakai bár előtt az utcán Helsinkiben a finn kormánykoalícióban részt vevő, Finnek nevű radikális jobboldali párt egyik parlamenti képviselője péntek este.
Vágólapra másolva!

Timo Vornanent finn sajtójelentések szerint a rendőrség őrizetbe vette súlyos testi sértés és lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekmény gyanújával.

Harri Vuorenpaa, a párt főtitkára az X közösségi oldalon megerősítette, hogy a Finnek egyik képviselője érintett az incidensben.

A rendőrség szerint a lövöldözés pénteken hajnali 4 óra körül kezdődött a Helsinki belvárosában található Ihku éjszakai klubban. Vornanen és egy másik csoport szóváltásba keveredett, ami abban csúcsosodott ki, hogy Vornanen a klubon kívülre érve elővett egy kisméretű lőfegyvert, és a földre lőtt - írta az YLE.

Riikka Purra, a Finnek párt elnöke az YLE rádiónak úgy nyilatkozott, hogy komoly esetről van szó, amelynek súlyos következményei lesznek.

Elsütött egy lőfegyvert egy éjszakai bár előtt az utcán Helsinkiben.
Elsütött egy lőfegyvert egy éjszakai bár előtt az utcán Helsinkiben.
Fotó: X

A képviselő egyébként szabadidejében szívesen vadászik - írta a Barrons.

Itthon is volt már rá példa, hogy lőfegyver volt egy politikusnál. Az esetre akkor derült fény, amikor összetűzésbe keveredett egy futárral.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!