Magyar Péter színt vallott a háborúról

Vágólapra másolva!
Magyar Péter egy lengyel balliberális lapnak adott interjút.
Vágólapra másolva!

Nagyinterjút közölt ma reggel Magyar Péterrel a lengyel liberális Rzeczpospolita, az ország egyik legolvasottabb hírportálja.

Az újságíró először arról kérdezte, hogy miután megverik Orbán Viktort a választáson, a miniszterelnök átadja-e majd a hatalmat. 

Magyar jelezte: „szerintem már tudja, hogy elvesztette a nép bizalmát, ha ezt még nem is lehet a június 9-i EP-választások eredményével alátámasztani”. Szerinte Orbán még nem Putyin, azaz a hatalomátadás megtörténne, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy maffiaállam-e Magyarország, azzal válaszolt: „igen, olyasmi”.

magyarpéter
Magyar Péter színt vallott a háborúról
Fotó: Metropol

Az interjút készítő Jędrzej Bieleckinek emellett még az is eszébe jutott, hogy „legvégső esetben megölné-e Önt az Orbán-rendszer?”.

Magyar úgy látja, azt azért nem, „ennyire nem hülyék, ebben az esetben forradalom törne ki Magyarországon, ehhez már így is közel vagyunk”.

Saját magával kapcsolatban Magyar Péter – aki nyolc éven át volt az Európai Unió melletti magyar állandó képviseleten diplomata, majd állami háttérintézményeket vezetett miniszterek megbízásából – elmondta: „nem voltam a rezsim embere”. Ennek ellenére ugyanakkor határozottan állítja, hogy a „rezsim” minden lépését figyeli.

„TUDTOMMAL KÉTEZER ÜGYNÖKÖT ÁLLÍTOTTAK RÁ ARRA, HOGY A MOZGÁSOMAT FIGYELJE” – ÍGY A POLITIKUS.

Fontos külpolitikai kérdésekről is szó esett az interjúban, mindenekelőtt Donald Trumpról. Az újságíró afelől érdeklődött, hogy Trump „megmentené-e Orbánt”, ha megválasztanák. Bár a magyar miniszterelnök március elején Trump floridai birtokán hosszan tárgyalt a republikánus elnökjelölttel,

Magyar úgy látja: „A miniszterelnökünk nem elég fontos Trumpnak.

Nemrég összetévesztette Törökország elnökével, úgyhogy azt hiszem, igazából azt sem tudja, kicsoda.”

Az Európai Unió kapcsán ugyanakkor nyíltan megvallotta, hogy az orbáni politikát tartja helyesnek: „nem értem azokat a magyar ellenzéki EP-képviselőket, akik ellenzik az EU-s pénzek folyósítását Magyarországnak. 

Ezekre szükség van a kisvállalkozásaink, gazdáink, oktatásunk, egészségügyünk támogatásához. Ugyanez vonatkozik a jogállamisági eljárásra: ez álszentség.” Azt ugyanakkor megígérte, hogy hatalomra kerülve Magyarországot csatlakoztatni fogja majd az Európai Ügyészséghez, pártját pedig az Európai Néppárthoz.

Gazdaság- és családpolitikai tekintetben is bevallotta, hogy a magyar jobboldal jól csinálta a dolgát:

„Nem szeretnék eltörölni mindent, amit Orbán csinált, pláne a gazdaságban és a családpolitikában. Nekem ez a korrupció megállításáról szól” – mondta, hozzátéve, hogy „vissza szeretnék menni negyedszázaddal, Orbán első kormányáig. Akkor rendkívüli gazdasági növekedésünk volt, és a legalacsonyabb munkanélküliségünk”.

Végül Ukrajna kapcsán alaposan össze is veszett a riporterrel. Bár – a magyar kormányhoz hasonlóan – jelezte, hogy Oroszországnak ki kellene vonulnia a Krímből és Donbaszból, de szerinte ha ennek az az ára, hogy a háború folytatódik, az több százezer további halottat jelent. Ezért „Amerikának, Európának, Kínának és Törökország megoldást kellene találnia Oroszországgal.

Orbán megközelítése ezügyben teljesen eltér a többi EU-s tagállamétól, de bizonyos tekintetben igaza van”.

Bielecki ezt nem akarta csak úgy állni hagyni, ezért arra is rákérdezett, hogy szállítana-e fegyvert Ukrajnának. „Nem! Van ott egy 200 ezer fős magyar kisebbségünk Kárpátalján. Ezt a régiót Oroszország nem bombázza. Nem akarjuk kockáztatni az életüket” – mondta. Hozzátette azt is, hogy „az ukrajnai háborúval kapcsolatos megközelítés a legfontosabb téma az európai választási kampányban.

HA ROSSZAKAT KEZDEK MONDANI OROSZORSZÁGRA, AZONNAL ELVESZÍTENÉM MINDEN TÁMOGATÓMAT”.

Ezzel tehát jelezte: háborúval kapcsolatos álláspontja nem meggyőződésből fakad, hanem azért, mert szerinte a magyar társadalmat tíz év alatt oroszpártira agymosták - írja a Mandiner.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!