Lövöldözés volt a XIII. kerületben, a rendőrséget is riasztották - videó

Vágólapra másolva!
Órási balhé volt csütörtök éjszaka a XIII. kerületi Szabolcs utcában. A ott lakók szerint lövések is hallatszottak az ordibálás és a káromkodás mellett.
Vágólapra másolva!

Baseball ütőkkel és egy airsoftfegyverrel támadt rá egy ötfős banda egy férfira Budapesten a Szabolcs utcában csütörtökön, több lövés is eldördült. A lakók felriadtak az éjszaka közepén, a balhéról döbbenetes videó is készült. A vita hátterében szerelemféltés, de elszámolási vita is állhatott. Kiderült, hogy banda az utcai támadás előtt boxerrel is megsebesítette az áldozatot, aki a felvételen is láthatóan kocsival próbált menekülni – számolt be a Tények.

rendőrség
A kép illusztráció
Fotó: Pixabay

Az egyik ott lakó szerint a két férfi már hírhedt az utcában, úgy vélte, hogy drog hatása alatt álltak. A közel másfél óráig tartó ordibálást és lövöldözést követően több lakó is felriadt az éjszaka, volt aki szerint olyan hangos volt a  dördülés, hogy szinte kiugrott az ágyból. Ezt követően több lakó is segítséget kért, és riasztotta a 112-őt.

Ez rémes volt. Még most is a hatása alatt vagyok, mert egyszerűen úgy érzem, hogy nem vagyok egy mai darab, de erre nem számítottam

– nyilatkozta a Tényeknek Tóth Józsefné. 

A helyiek szerint egyre veszélyesebb a környék, gyakori, hogy rendőrséget kell riasztaniuk.

Az éjféltől hajnal 2-ig tartó csetepaténak végül a rendőrök vetettek véget, akik mindenkit bevittek a kapitányságra.

Az öt férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, a gumilövedékes fegyvert pedig lefoglalták. A megtámadott férfinek nyolc napon belül gyógyuló sérülése lett. A támadóknak csoportos garázdaság bűntette miatt kell felelnie, később, ha vádat emelnek ellenük és elítélik őket akár három évre is börtönbe kerülhetnek – tájékoztatott a Tények.

Nem rég azonban késelés is volt az említett kerületben. Két férfi verekedett össze tavaly áprilisban egy Fáy utcai hotelben, amit az egyikük élettársa is látott, aki segíteni akart a párjának. Haragosuk oldalába szúrt egy kést a Bors információi szerint. 

A súlyosan sérült áldozatot kórházba vitték. Eközben a budapesti rendőrök elfogták a gyanú szerint késelő 29 éves nőt és egy 33 éves férfit is bevittek a kapitányságra, ahol mindkettejüket súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Beismerő vallomást tettek. Azt nem tudni, hogy mi okozta a vitát a hotelszobában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!