Itt a kampány legszürreálisabb pillanata: a Telex is leírta, hogy Karácsony nem teljesítette az ígéreteit

KarácsonyGergely
Karácsony Gergely.
Vágólapra másolva!
Budapest baloldali vezetője gyakorlatilag minden területen kudarcot vallott.
Vágólapra másolva!

Tényleg nagy baj lehet Karácsony Gergely 2019-ben tett fogadalmaival, eljött a főpolgármester-választási kampány legszürreálisabb pillanata, ugyanis 

már a Telex is arról cikkezik, hogy a főpolgármester nem teljesítette korábbi ígéreteit. 

A Magyar Nemzet szerint a baloldali portál most hosszasan taglalja, mennyi mindent nem tett Karácsony ötéves városvezetői ciklusa alatt.  A portál ugyan igyekszik mentegetni Karácsonyt, hogy Budapest anyagi helyzete nem túl fényes, de ettől a beismerés beismerés marad: a főpolgármesternek bőven maradt tartozása a fővárosban élőknek.

A főpolgármester nem kevés vállalással futott neki öt évvel ezelőtt, az összes pontból messze nem is teljesült minden, de pipálgattak is a programból – írta a portál, elismerve, voltak olyan projektek, amelyeket „milliárdok nélkül” is megvalósíthatott volna a baloldali politikus. A balliberális portál munkatársai abban reménykednek, hogy ezeket majd a következő ciklusban megvalósítja kedvenc főpolgármesterük.

A cikkből kiderül, 

gyakorlatilag nincs olyan terület, legyen szó lakhatásról, szociális ellátásról, közlekedésről vagy az oly nagyon hangoztatott zöldpolitikáról, ahol Karácsony ne vallott volna kudarcot.

Ahogy a cikkben is leírják, Karácsony Gergelyt mindkét érdemi kihívója azzal is támadja, hogy a programjából nem lett semmi annak ellenére sem, hogy Budapestet a csőd szélére kormányozta. Szentkirályi Alexandra például kamumétert indított, a választásig minden nap egy újabb megvalósulatlan ígéretet mutat be. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!