Kocsis Máté: A szuverenitás ellensége elsősorban a nyílt társadalom

Vágólapra másolva!
A szuverenitás ellensége elsősorban a nyílt társadalom, a szuverenisták ellenségei a nyílt társadalom hívei, ők alkotják a globalisták radikális szárnyát - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté azt mondta, bár a nyílt társadalom szépen hangzik, de ideológiája egy gyarmatosítási program, egy társadalmi, gazdasági cselekvési terv, amely azt hirdeti magáról, hogy erőszakmentes, pacifista, korlátlan szabadságjogokkal ruházza fel az egyént, és követői az anyagi és szellemi javakhoz egyenlő arányban hozzáférhetnek.

A végén ennek épp az ellenkezőjét hozza magával, a pacifizmus helyett békétlenséget és háborút, az egyénnek szabadság helyett szűkülő perspektívákat, elvesztett jogokat, a nemzeti közösségeknek pedig önfeladást és alárendeltséget - jelentette ki a frakcióvezető.

 

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Álláspontja szerint mindezzel arra "idomítják" a nemzeteket, hogy mondjanak le az életképességükről és lényegében számolják fel magukat. A nyílt társadalom valójában nem kulturális és tudástranszfer, nem szabadkereskedelem, nem szövetségi szisztéma, hanem gyarmatosítás, és mindenkit, aki szembeszáll ezzel, azt populistának és diktatórikusnak minősítik - közölte Kocsis Máté.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!