Már takarékos öntöltő hibridként is megvásárolható az Opel Astra

Vágólapra másolva!
Teljessé vált a motorválaszték, hiszen a benzines, dízel, plug-in hibrid, akkumulátoros-elektromos hajtás mellett mostantól kezdve öntöltő hibrid hajtással is megvásárolható a kompakt modell.
Vágólapra másolva!
Opel Astra Hybrid
Kombi és ötajtós karosszériával is elérhető a hibrid hajtás
Fotó: Opel

A Hybrid jelzésű hajtás az alapfelszereltséggel nem választható, GS és Ultimate szinten Németországban az automata váltós, 130 lóerős benzineshez képest 2000 euró (kb. 800 ezer forint), az automata váltós, 130 lóerős dízelhez képest 150 euró (kb. 60 ezer forint) a felár.

Opel Astra Hybrid
Apró felirat jelzi az öntöltő hibird hajtást, no meg az, hogy nem kap zöld rendszámot
Fotó: Opel

Az Opel Astra Hybrid első kerekeit 136 lóerős benzinmotor és 28 lóerős villanymotor hajtja hatfokozatú duplakuplungos váltón keresztül, 

a rendszerteljesítmény 136 lóerő.

 A szabványos fogyasztás 5,0 l/100 km, ami 14%-kal alacsonyabb a 130 lóerős, automata váltós benzinesénél, városban még ennél is nagyobb spórolási potenciált ígérnek a fokozott energia-visszatermelésnek köszönhetően. 

Opel Astra Hybrid
Városban akár a menetidő felében is állhat a benzinmotor az Opel ígérete szerint
Fotó: Opel

Az akkumulátor energiája legfeljebb 1 km-nyi elektromos haladást tesz lehetővé, de nem is ez az elsődleges feladata, hanem az, hogy az általa táplált villanymotor tehermentesítse a benzinmotort. A 48 voltos akkumulátort az anyósülés alá építik be, így nem csökken se az utas-, se a csomagtér mérete sem.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!