Elkészült a világ legkisebb halas szendvicse

Vágólapra másolva!
Elkészült a világ legkisebb halas szendvicse, ami olyan pici, hogy szabad szemmel szinte alig látható. Az úgynevezett sarnie ugyanis még 10 miliméternél is kisebb.
Vágólapra másolva!

A mindössze 8 mm magas apró sarnie minden részletét alaposan átgondolták, beleértve a miniatűr kenyérszeletek közé kent vékony vajréteget is. A mini halra ezután egy csepp ketchupot és egy apró salátalevelet is tettek – írja a Daily Star.

Az elkészítése kifejezetten fáradságos munka volt ugyanis, több mint 100 órát vett igénybe az agyagkomponensek elkészítése és összerakása, a végeredmény pedig egy olyan alkotás lett, amely nagyjából annyit nyom, mint egy borsószem. Nadia Michaux miniatűrművészt bízták meg az étel elkészítésével, hogy piacra dobja a Birds Eye új Mini Fish Fingers-ét, amely feleakkora, mint a szokásos termékük.

szendvics, legkisebbszendvics, világ legkisebb halas szendvicse,
Képünk illusztráció. Fotó: Northfoto / PinPep / SWNS/South West News Service ODDSHOT

Nadia bár gyakorlott miniatűrművész mégis hatalmas kihívás volt számára a szendvics megalkotása.

Ez egy hihetetlenül nehéz kihívás volt, tekintve, hogy ennek a szendvicsnek a mérete nem több, mint négy egymásra helyezett 5 pennyes érme, és minden apró hal mérete körülbelül 5 mm × 11 mm. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel, és nagyon örülök, hogy a kapitány végül jóváhagyását adta.

– fogalmazott.

A szendvics alapanyagairól a márka megbízásából készült 2000 felnőtt részvételével történt közvélemény-kutatás döntött, amely szerint „igazi” vaj, két szelet fehér kenyér, ketchup és saláta szükséges a tökéletes mini halas szendvicshez. Mindegyik elemet gondos munkával kétféle speciális anyagból, kézzel formázva készítettek.

Az elemeket egy részletes folyamatot követően gondosan tervezték meg, hogy pontosan illeszkedjenek a Playmobil Captain figura arányaihoz, amelyet a vásárlók a termék két speciális kiadású csomagjának megvásárlásával szerezhetnek be.

szendvics, legkisebbszendvics, világ legkisebb halas szendvicse,
Az elkészült mini halas szendvics. Fotó: Northfoto / Joe Pepler/PinPep / SWNS/ODDSHOT

A Birds Eye munkatársa, Dace Khudher úgy fogalmazott:

Elkészítettük az ujjnyi szendvicset, körbeutaztuk a világot, hogy minden ízléshez recepteket találjunk, és most Nadia segítségével sikerült megalkotnunk valaha volt legkisebb halas szendvicsünket.

– Hihetetlen precizitás szükséges ahhoz, hogy valami ilyen apróságot hozzunk létre, és a részletekre való odafigyelés az, ami leginkább szükséges az elkészítéséhez – zárta gondolatait